2011. június 22., szerda

Cipőavatás

Ma reggel még maga, V.Cs. személyesen sem tudott volna visszatartani, úgy pattantam ki az ágyból, mint egy kisgyerkőc karácsony napján, 6:15-kor már futócuccban lent startoltam a tónál. :)

Ez a cipő naggggyon szuper, pillekönnyű, kényelmes, nagyon elégedett vagyok vele!!!! Picit még érzem a fájdalmat a combomban, de lassan kocogtam, kényelmesen és mivel jól ment, így az eddigi 30 percre ráhúztam még egy kis távot, úgyhogy ma 40 percet voltam lent. Azt hiszem, most egy darabig erre állítom be magam, az egy órás futásokkal még vigyáznom kell.

Futás közben többször oda-odapillantottam a cipőmre és mindig meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó vásárlás volt. :)))) ráadásul a múltkor vettem egy lila futótrikót is a decathlonban, így a fekete rövidgatyával jól összepasszolnak a cuccok. :)
Már most érzem, hogy rengeteg örömöm és kilométerem lesz az új csukámmal!!! :)

Ma P szabadnapos volt, így délelőtt a fiúk kettesben voltak, én pedig kiugrottam a távolabbi ikeába, mert a függöny, amit kinéztem Benny szobájába, a mi közelünkben lévő áruházukban épp nem volt raktáron, de ott pedig igen, úgyhogy ikeáztam egyet. A függöny mellé még vettem pár apróságot és ettem egy mandulás tortát, nyami. :)))) Délután már át is vittem a szabóhoz a függönyt, hogy vágja méretre, mert elég hosszú, bár elvileg volt hozzá beszegő akármi, hogy saját kezüleg is praktikusan le lehet vágni, de én a két balkezemmel inkább nem vállalkoztam rá. :)))) Igaz, a szabó megkéri az árát, de abból indulunk ki, hogy pénteken már fent lesz a tuti kis sötétítőfüggöny és Benny sem kel majd a tyúkokkal a világos miatt. :)))) ha bejön az ő szobájában, már mondtam P-nek, hogy hozok egyet a hálóba is. :)))) Mert ma megint hajnal 5-kor már egyszer ránéztem az órára, mert világos volt...

Délután csak a szomszédos tónál voltuk a szabó után, Benny pancsolt egyet, mindene csupa víz lett ,de dög meleg volt, így nem kellett megfázástól tartanunk. :) Nagyon szeretem ezt a tavat, viszont egy negativum van, ami miatt nem igen járok át Bennyvel kettesben, mégpedig a hattyú család. Mert szépek, aranyosak és milyen jó őket etetni (másoknak), de én rettegek a nagy dög hattyúktól. Ráadásul ezek olyan szemtelenek, hogy nyáron durván terrorizálják az ott strandolokat, elfoglalják a törölközőket, belelesnek a táskákba stb... és merjen valaki leállni velük, olyan erő van a nagy fehérekben, hogy ihajj.... így én inkább menekülök, ha meglátom őket, ideális példát mutatva ezzel a kétévesemnek. :))))) De nem tehetek róla... előbb fogok egeret, pókot, talán még békát is (bár azt is utálom), minthogy a hattyúk közelében legyek. Na, és ma is megkörnyékezték megint a partot, de miért??? mert az okos anyukák megint dobálták a kenyeret nekik és mikor elfogyott, csodálkoztak, hogy a hattyú apuka még reklamált a repetáért és elindult a kisgyerek felé... Úgyhogy mi végig készenlétben álltunk, hátha menekülni kell, de aztán elúsztak. És ami a "legjobb", hogy most születettek kis hattyúk, tavaly 7 volt, azt hittem, hogy annál már nem lehet rosszabb, de most 9 (!!!!!!!!!!!) kis gyapjas bébi hattyúval úszkálnak. Azok még cukik, kis csálélábúak, de mi lesz majd ott augusztusban?!?!?! azt hiszem, megint lesz terror a strandon, így sokat nem leszünk lent sajna... :/ Hülye vagyok, mi? :))) de akkor is félek tőlük... :((



Holnap itt ünnepnap lesz, futást tervezek reggelre, aztán a fiúk kettesben csavarognak megint, én majd tornázok, bár ma is ebéd után elindítottam a 2009-es Réka has részt, de majd megsültem a lakásban. Végigcsináltam, de folyt rólam a víz mindenhol... mindegy, nem adom fel, majd holnap is nekiveselkedek valamelyik erősítős tornának.

Délután majd P szülei jönnek át vacsira, P bolognait akar csinálni, de teljes kiörlésű spagettit vettem, szerencsére ezt már elfogadja és megeszi. :) Sütit még nem tudom, hogy csinálok e, talán a dia welles muffinport másik felét összedobom, az hamar megvan és fincsi is. Ja, de elromlott a robotgép... hm... na, akkor még kitalálom, bár azt nem kell annyira kavarni.

Ma vettem az ikeában jégkrém szettet, amivel saját készítésű jégkrémet tudok itthon gyártani. Még gyakorolnom kell és bújom a netet használható receptek után, de ma kiprobáltam a málnaszörpöt lefagyasztani és a gyümölcsjoghurtot, a málnaszörpöt még gyakorolnom kell, de a joghurtos nagyon finom lett. Így a dög melegben is lesz frissítő mindig a fagyasztóban, és mégsem magnum vagy társai.

Valakinek esetleg valami tuti receptje hozzá? ;) :))))



6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Bambi!
Gratulálok az új cipődhöz!!!Biztos nagyon szuper:):)Nálunk gond lehet az eladókkal,mert nekem azt mondták,hogy ez a cipő csak bemelegítőcipő.Én ezt kizártnak tartottam....és most te ezt a véleményemet alátámasztottad:)Használd örömmel:):)Puszi

Bambi1978 írta...

Dusika, ezen csodálkozok, mert a neten sem írnak olyat róla, hogy bemelegítő cipő... de hogy gondolják? bemelegítesz egy 26 ezer ft-os cipőben és utána átveszel egy másikat?!?! érdekes...

több teszteredményben is olvastam, hogy félmaratont is futottak benne, ezért is mertem megvenni.

Itt kint a nagyobb sport boltokban külön osztályok vannak sportok szerint és ez a cipő is ott volt a többi futócipő között. Mikor kérdeztem a csajt, hogy főleg betonon futok, az úgy jó e ezzel a cipővel, mondta, hogy igen, főleg arra is van tervezve, mert utána mutatta a terep futócipőket, amik tényleg teljesen más talpúak voltak.

Úgyhogy érdekes, hogy mennyire más a két országban a hozzáállás a sport boltokban. :) Majd remélem, hogy jövő áprilisban én is be tudok arról számolni, hogy milyen volt benne lefutni a félmaratont! ;)

Névtelen írta...

Te betonon futsz? Jaj, vigyázz ám magadra Bambi!!!:S

Bella írta...

Nem tudom, hogy a cipős bejegyzésedhez írtam-e, mindenesetre akartam: nagyon tetszik a cipő! És jó olvasni, hogy kényelmes is benne futni. :)

Én is szeretnék majd egy futócipőt venni, mert sajnos még nem jutottam el odáig, és ugyan én nem betonon futok, hanem rekortánon, de így is érzem néha (pihenőnapokon!), hogy fáj a bal térdem :S Szóval amint meglesz a szigorlatom, beruházok egy klassz kis futócipőre ;)

Névtelen írta...

Én is pont ezen akadtam,ki.Aki megtud venni egy bemelegítő cipőt ennyiért és utána vesz fel egy másikat,attól szeretnék tanulni....:):):)Tiszta vicc...

Névtelen írta...

Heу very inteгeѕting blog!


Alѕo visit my homeρage; Payday Loans
Also visit my blog : payday loans online