2011. augusztus 16., kedd

Vihar után

Tegnap brutális vihar volt éjszaka, rendesen belerezegtek a falak, ablakok, a tesómmal nem aludtunk valami sokat.... ami viszont jó, hogy Benny nem érzékelt semmit, úgy aludt, mint a bunda. A vihar vége felé egyszer felsírt, bementem hozzá, de álmában sírt, mert csukva volt a szeme, megsimiztem, picit ott maradtam vele, figyeltem, ahogy alszik (édes volt nagyon!!!!!), aztán mentem a másik szobába aludni és reggel az órám ébresztett 6-kor, mert ma is futás volt tervben.

Tegnap reggel már elkezdtem a "kezdjük a napot balatoni futással" nevű projektet és meg kell mondanom, hogy nagyon tuti!!!!! :))) Igaz, hogy Szigligeten nehéz sík terepet találni, így volt hegymenet-völgymenet is a futó útvonalamon, volt, mikor kiköptem a tüdőmet majdnem és volt, mikor alig bírtam magam fékezni, de az adrenalinom kellően feltöltődött ezzel az ébresztővel. :)

Voltam a molón is, ahol gyönyörű volt a badacsony mögül kibukkanó, felkelő napot nézni, le fogom még fotózni valamelyik reggel, mert érdemes!!! :)))) A pecások voltak csak kint, egyébként rajtam kívül csak pár ember sétált vagy kocogott olyan korán, még csend volt és nyugalom. :)

Utána még elfutottam friss kalácsért reggelire, így tegnap egy órát, ma pedig 45 percet futottam. Ahogy lemértem az endomondo.com oldalon, a tegnapi táv majdnem 10 km, a mai 7 volt.

Tegnap még elhoztuk a két bringát a kölcsönzőből, Benny már nagyon rá volt izgulva a bicajozásra, nagyfiúként türte, ahogy beállították az ülését, ahogy bekötöttük, ahogy a fejére igazgattuk a sisakot és nagyon cukin üldögél mögöttem, miközben tekerünk a falun belül. :)

Este is, vacsora után elmentünk egy körre, nagy vagányan beindultunk a 71-es út melletti balatoni bringaútra, hogy ott körbetekerjük Szigligetet, de aztán már annyira érkezett a vihar előszele, hogy tényleg rá kellett kapcsolnunk, hogy időben hazaérjünk, néha durván meg-megdobta a szél a bicajokat. Jobban elfáradtam a 45 perc tekerésben, mint a reggeli futásban, de a lényeg, hogy este már nem áztunk el, az eső csak később érkezett, de akkor bőségesen...

Ma délután majd strandra készülünk, délelőtt Keszthelyen voltunk, sétáltunk egy nagyot, megnéztük a Festetics kastély parkját, ott is sétáltunk, fotóztunk, egyszerűen nem tudom megunni azt a helyet, szerintem én előző életemben Sissit is ismerhettem. :))) Bennynek nagyon bejöttek a szökőkutak, nagyokat szaladgált, és hazafelé még a keszthelyi update pékséget is lecsekkoltuk, mert épp útba esett.
Péksütit nem vettünk, mert azok nem voltak szimpik, egy jana ízesített vizet vettünk, mert nagyon szomjasak voltunk (bár ez nem update és érdekes módon cukor is van benne, de azért finom volt). Vettünk két doboz fagyit, hogy megkóstoljuk, nem rosszak, de azért van áruk. Nézegettem még a nasikat, sós rágcsákat, de drágállom a kis dobozosokra kiadni a nem kevés pénzt, úgyhogy azt inkább nem vettünk.

Annyit viszont megjegyeznék, hogy sokkal jobban fel volt töltve ez az üzlet, mint anno az érdi, bár nekem valahogy az az érdi üzlet egy nagy mumus , mert mindkétszer csalódás volt, mikor arra jártam. A sárváriban a péksütik is guszták voltak, az eladó is kedves volt, ez a keszthelyi is oké szerintem.

De még mindig azt mondom, hogy előbb bemennék egy fitt food pékségbe, (ha lenne itt a közelben) mert ott egy csomó választék van, nem csak update-re koncentrál a bolt, hanem más, szénhidrátcsökkentett termékek közül is választhatnék. Mindegy, örüljünk, hogy ilyen lehetőség is van, ha nem tudunk mit kezdeni a pénzünkkel... :))))))

Már most érzem, hogy megint jó meleg lesz délutánra, nagy szerencsénk van az időjárással, remélem, hogy meg is örzi az elmúlt évek tendenciáját és ismét szuper tíz napot tudunk itt tölteni és csokibarnán térünk majd vissza Bécsbe. :)

Holnapután Badacsonyban V.Cs., már nagyon várom és jó lenne pénteken is átmenni, akkor pedig Wolf Kati és Király L. Norbi koncertezik és még sokan mások. Programok tehát vannak, unatkozni itt nem lehet, az tény. :)))))

3 megjegyzés:

pkata25 írta...

A reggeli parti futásnál már csak egy jobb dolog lehet: a friss kalács reggelire! :D

Névtelen írta...

Érezzétek magatokat nagyon jól!!!Olyan jó látni,hogy ilyen sokat jöttök-mentek.Kis örökmozgó:)

Bambi1978 írta...

tényleg nem igazán tudok egy helyben maradni, nem is én lennék. :)))