2010. április 27., kedd

Hétfő-kedd

Látom, tegnap este már nem írtam le mindent a napról, így ma pótolom.
szóval tegnap M. szabadnapos volt, így ebédre ő főzött. Fincsi malachusit megtöltött sonkával, sajttal, uborkával, összegöngyölte és így sütötte meg, ehhez pedig serpenyőben összepiritott paradicsomot, lila hagymát és nekem kb.2 minikrumplit. :))) húúú, de nagyon fincsi lett.
Délután egy narancsot ettem, vacsorára pedig kettő virslit főztem, abból egy 3/4-et tuti Kismaci elkunyerált tőlem. :) Hozzá tiroli sajtokat kockáztam fel (jó büdik!) és uborkát. Ennyi elég is volt a napra.
Tegnap futni nem jutottam le végül, de a szokásos 150 lábemelés és 60 hasprés megvolt + este még a Réka napi 20 perc dvd-ről a felsőtestet végigcsináltam. Jól esett nagyon. :)
Ma reggelire kettő pufirizst ettem párizsival, uzsi nem volt, mert mivel M. még ma is szabadnapos volt, így elmentünk egy nagy parkba játszóterezni és a nagy eszemmel még vizet sem vittem magammal. Így délre már rendesen éhes voltam, M. pedig majdnem 1 utánra lett kész az ebéddel (teljes kiörlésű tésztát csinált, hozzá paradicsomos, zöldséges szószt), úgyhogy bekaptam egy-két nagyi féle sütit, ami tudom, hogy nem igazán fogyókúrás, de finom volt. :)))
Ebédre még tudtam volna enni, de megint megálltam, hogy csak egy tányérral egyek, és 3 körül még futni is lejutottam. Ma nagyon jól ment, ki is találtam, hogy jövő héttől négy tókört fogok futni az eddigi három helyett, mert már alig sétálok közben, így 35 perc alatt meg van a 3 kör (kb. 4,5 km). Délután turmixoltam két répát, egy almát és egy graipfruitot és azt ittam meg uzsira, vacsira pedig csak két szelet sajtot és egy fél szelet sovány sonkát ettem, nem voltam éhes.
Este még csináltam 150 lábemelést és 100 hasprést, nem lustálkodtam. Ráadásul épp azon gondolkoztam, hogy ma délelőtt és délután is szorgalmasan sétáltunk Kismacival is, mert végig kint voltunk. Igaz, ez nem zsírégető tartomány, de már a friss levegő is teljesen feltölt, jobb kedvem is lesz.
Holnap megyek shoppingolni, remélem, találok egy-két új nadrágot, kiváncsi vagyok, hogy mekkora méretűt tudok venni. :))) Beszámolóval jövök... :)

Nincsenek megjegyzések: