Most már elég lesz a rossz időből, az esőből, egyszerűen semmihez nincs kedvem ebben az időben. :(( Ma már eléggé el is voltam kenődve, pedig ilyen ritkán van, hogy ilyen legyek. Türelmetlen voltam itthon mindkét "pasimmal", nem volt kedvem nagyon enni sem, futni szeretnék a napsütésben, de az egyenlőre még mindig csak álom. :(
Úgyhogy tegnap is csak itthon tornázgattam, hasprés, lábemelés, ennyi. Tegnap egy fürdőben voltunk kettesben M.-el, de szaunázni a piros betüs napok miatt nem igazán tudtam. Azért jó volt kicsit a meleg vizben dagonyázni és a vizi masszázsoknál pihenni. :))) Ott is ebédeltünk a fürdőben, én egy menüt ettem, egy csésze marhahuslé és medvehagymás gnocci volt, de a gnocci elég rossz volt, így nem sokat birtam magamba gyűrni. Legalább nem híztam tőle. :)))) Este már csak egy fél literes zsírszegény ivósjoghurtot ittam, nem voltam éhes, a gnocci még mindig nagyon az emlékeimben élt. :))))
Ma próbálgattam ám a női fekvőtámaszt, na ebből már tudok párat csinálni, de tényleg brutál bedurran a karom tőle. Majd ezt is beiktatom a napi hasprés és lábemeléshez, mint állandó napi feladatsor. :)))) Remélem, hogy tényleg feszesedik majd a karom ettől (is).
Délután a munkahelyemre voltunk hivatalosak egy szülinapi "bulira", de Kismacival mentem fél 4 körül és 5-ig maradtunk. Jó volt kicsit a régi kollégákkal talizni és ami még jobb volt, hogy nem győztek ámulni, hogy mennyit fogytam. Ez jól esett nagyon, újra erőre kaptam a mai napi depi után. :)))) Úgyhogy hazaérve még játszottunk kicsit Kismacival, aztán fürdés és alvás... én pedig elővettem a Réka napi 20 perc dvd-t és a popófeszesítő 20 percet próbáltam végigcsinálni, de az nagggggyon brutális így elsőre. Azért amennyire lehetett kitartottam, de tuti izomlázam lesz már így is!!! Nem baj, a lényeg, hogy mégis csináltam még valami mozgásfélét mára.
Jó lenne már futni menni, de így marad megint valamelyik dvd. Talán hétvégére eláll az eső, ma azt hallottam a rádióban, hogy szombat délután már ki-kibújik a nap és vasárnapra 20 fokot mondanak! Hát jó lenne, reménykedjünk....

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése