2011. február 13., vasárnap

Hétvége

Nyugisan, téliesen....

Tegnap P egész napos volt, így Bennyvel kettesben voltunk egész nap. Délelőtt lementünk boltba, akartam még vele sétálni, de olyan hideg szél fújt, hogy inkább igyekeztünk haza. Ebédre salit dobtam össze apró mozarella golyókkal, zöldségekkel, nem kívántam mást.

Délután valami benti programot akartam mindenképp, így 4 körül felöltöztünk és elbuszoztunk, elmetróztunk az egyik közeli bevásárló központba, ahol nézelődtünk, vettem finom, büdi sajtot, amilyet mindig a karácsonyi vásárban vettünk decemberben egy termelőtől, és mikor már háromszor a Geox bolt előtt találtam magunkat, ahol nagy leárazás táblákkal volt tele a kirakat, így benéztünk és nagy örömömre sikerült Bennynek egy kora tavaszi cipőt leárazva megvenni, 65 euro helyett 32ért, ami szuper ár érte. Az első cipője is geox volt és nagyon kényelmes, szuper cipő volt, így szerintem ezt is szeretni fogja majd. Iszonyatosan nő ez a kis lurkó, már 25-ös cipőt kell neki venni és a 98-as ruhákat hordja lassan. :))) Mindezt 22 hónaposan, nem semmi! :))))

Este még játszottunk a szobájában, aztán miután már letettem aludni, viaskodtam magammal , de végül győzött a tornakedv a lustaság ellen és a német megasztár (DSDS) alatt végig a réka kártyákra tornáztam, combfeszesítő, belsőcomb, popó feladatokat, és még a 150 szokásos has gyakorlatot és a 150 kar feladatot is ráhúztam, így nyugodt lelkiismerettel mentem aludni. Tegnap este már nem bűnöztem kaja terén, nem is hiányzott... talán most már vége ennek a SAD vagy hold vagy akármi ehetnéknek... :))))

Ma reggel a tejeskávémhoz egy újfajta almás táskát ettem, toassütőben lehet egy perc alatt megmelegíteni , isteni finom. De nem fogok rászokni, mert gondolom millió kalóriát tartalmaz. :))))) Mivel a fiúk lementek sétálni és P-vel kicsit összekaptunk, így valamit kezdeni akartam magammal, hogy ledolgozzam a feszültséget, úgyhogy jóóól beöltöztem és lementem futni, kellett az endorfin. :))))) Igaz, hogy nulla fok van kint, de ma nem érdekelt, vettem sapkát, kesztyűt, több réteget és mikor már úgy éreztem, hogy nagyon rossz levegőt venni, akkor picit sétáltam, aztán kocogtam újra. Két kört kocogtam, nagyon jól esett, kikapcsolódtam és a futós zene helyett most Caramel: Lélekdonor albumát hallgattam, nagyon jó volt, szuper számok vannak rajta!

Ebédre rizseshusi volt, Bennyvel egyforma adagot ettünk, meg is lepődtem, hogy megette az összeset, hihetetlen étvágya van. :)))

A szűrős kancsómat használom ám, bár haza fogom vinni anyáékhoz, ott nagyobb szükség van rá, itt nagyon jó a csapvíz minősége, nem kell szűrni szerintem. De azért most szűröm és így napi minimum 1 liter vizet mindig megiszok. :))))

Székrekedés ellen pedig most három napja iszom esténként, alvás előtt egy teáskanál szennalevél és egy kanál kutyabengekéreg tea keverékét, és azóta minden reggel a wc-n kezdek, úgyhogy tényleg hatásos... arra azért kiváncsi leszek, hogy ha letelik a 8 nap, ahogy az ismerősöm tanácsolta, akkor tényleg beáll e majd magától is, elvileg be fog.... lehet, hogy tényleg érnek valamit ezek a gyógynövények? :))))

Most délután már nem hiszem, hogy kimegyünk, ugyanis ideért a hó is, havazik egy picit és elég hideg is lett, még jó, hogy délelőtt lementem futni... utálom már a telet, olyan jó lenne már egy pulcsiban sétálgatni lent, hallgatni a madarak csiripelését, napszemüveget felvenni, mert amúgy a szemünkbe sütne a nap stb.... tudom, hogy türelem, türelem, de azért picit felgyorsulhatna az idő!!! :)))))

Nincsenek megjegyzések: