2010. december 6., hétfő

Mikulás hétfő

Boldog Mikulást Mindenkinek!!!

Remélem, hogy virgácsot senki nem kapott és édességből is csak keveset vagy diétásat. :)))) Délelőtt nálunk is járt a mikulás, és nagyon figyelmes volt velem, ugyanis egy éves belépőt hozott nekem a Schönbrunni állatkertbe, tudván, hogy az édességet most kerülném. :)))) Nagyon örültem az ajándéknak és az a legszuperebb benne, hogy akkor váltom ki, amikor szeretném és onnan él az egy év, úgyhogy majd tavasszal kezdeném, akkor már tudunk majd nagyokat csavarogni Kismacival és nézegetni, látogatni az állatokat. :))))

Reggel itt hagytam a fiúkat kettesben és Gabi barátnőmmel találkoztunk a közeli plázában, 9-kor még szuper volt , mert nem volt tömeg, így mentünk egy kört, hótaposót kerestünk volna, de sajna sehol nem találtunk olyat, amit meg is vettünk volna, pár boltba még benéztünk, utána a Starbucksban ittunk egy kávét (én caramell machiattot és ettem egy fincsi, csokis karácsonyi sütiszeletet is, ha már ott jártam ;) ) és utána még a H&M-ben végre találtam magamnak két vastagabb harisnyát is, így erről is le van a gond. :))) hazafelé még vettünk a fiúknak szexi mikuláslány csokit, volt is nagy öröm. ;) :))))

Mivel közben a fiúk bent rekedtek a városban, mert a metróknál valami zavar volt, így délben hazaérve még gyorsan összeütöttem egy kis paradicsom-bazsalikum-mozarellás szószós, sonkás penne tésztát (teljes kiörlésű), így még ebédelni is tudtunk együtt.

Most mindenki alszik, délután csak a környéken sétálunk, Kismacit picit megviselte ez a körülményes metrózás ma, úgyhogy nem szenvedtetjük feleslegesen újra.

Ebéd után átküldte Robi barátnőm a Norbi 2008-as duci tréninget, amin a két fogyasztós műsoros versenyzővel tornázik, így azt próbáltam ki én is, és lenyomtam az első két 20 percet, jó volt , érdekes volt, de a Réka tornák után picit lightos. Viszont szerintem aerob mozgásnak kíváló, néha az is kell.

Este a Réka Add önmagad 1-be szeretnék belenézni majd a Született feleségek előtt, mert Nyusz azt is nagyon dícsérte, főleg a "lovaglóháj" ellen dolgozik állítólag, az pedig még nekem is van rendesen. :)))) Úgyhogy este még tornázok picit.

Rám is fér, mert a mérleg megint nem a barátom, 62 kg-t mutatott reggel, meglátszik, hogy a hétvégén lazáskodás volt.... bár az is igaz, hogy napok óta megint nem jutottam még el rendesen nagywc-re, de ezen már nem is akadok fent. :(((

Tegnap találtam a neten egy jópofa keksz receptet, mákos keksz, teljes kiörlésű liszttel, ha délután eljutunk még a boltba, veszek mákot és kipróbálom mindenképp, mert egyszerűnek tűnik és én imádom a mákos dolgokat. Utána beszámolok. ;)

3 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia Anita! Egy sor regisztációs kálvária után végre itt (miért csak google-os opció létezik, nem értem??? a többivel sem rendelkezem egyébként). A nass-függőséged kezd visszatérni, csak figyelmeztetlek! Az emésztés beindítására igyál szűzteát vagy szedj kapszulát (reggel-este), Virgin tea néven működik. A hatás nem marad el... ;-) Üdv, wellness

Bambi1978 írta...

Megnézem majd ezt a szűzteát, vajon itt kint is lehet kapni? majd körbenézek. Köszi a tippet, remélem segít.

Észrevettem, hogy kezd visszatérni a nass függőségem, pedig igyekszek tartani magam. :(

Unknown írta...

Szerintem kint is tudsz venni, itthon dm-ben és rossmann-ban kapható, így könnyen lehet, hogy kinti drogériákban is simán árulják. Ha nem, akkor kérdezd a bioboltban. Most enyhülés lesz pár napig, ideális utazásra, de aztán megint lehül majd, szóval csak óvatosan!