Egy kis összefoglalás

Most, hogy új helyen van a blogom, lehet hogy új olvasóim is lesznek majd, így kedvenc tanácsadóm, Wellness ötletét ismét megfogadom és leírom az eddigi, lassan egy évem összegzését. :))))

A Wellness Magazinban megjelent történetem egy picit le volt rövidítve, de a lényeg benne volt, hogy honnan indultam és most hol tartok. A teljes történetem így nézett ki:

Hittem, akartam, győztem!!

Az én történetem is úgy kezdődik, mint sokaknak: korábban sportos testalkatú voltam, 60 kg körüli volt a súlyom, de hajlamos voltam a hízásra, így mindig próbáltam figyelni, hogy ne szaladjon el velem a ló.

2004-ben, magánéleti problémák után egy folyami hajó recepciója lett a munkahelyem, ami Passau és Budapest között ingázott. A személyzetnek másabb körülmények jártak, mint  a vendégeknek, így sokszor ebéd, vacsora helyett édességgel, nassolnivalóval tömtük meg a hasunkat, ha éhesek voltunk. Ráadásul nem is mozogtam sokat, kezdtem elkényelmesedni és ezzel egy időben a kilók is kezdtek felkúszni rám. 2004 tavaszán még kb. 63 kg körül lehettem, de ősszel már 70 felett. Közben megismerkedtem a mostani férjemmel, aki úgy fogadott el, amilyen vagyok, így nem igen volt késztetés arra, hogy lefogyjak és még engem sem zavart nagyon.

2006 nyarán abbahagytuk a hajós munkát és Bécsben telepedtünk le, a férjem szülővárosában. Onnantól nem volt megállás, esténként jókat vacsorázgattunk, nem is igen foglalkoztam a kilóimmal. 2008 februárban 84 kg-t mutatott a mérleg, akkor kezdtem észhez térni, hogy ez már nem jó irányba halad. Több volt a súlyom, mint a férjemnek, ami nagyon elszomorított.

Különböző diétákba kezdtem, amikkel szép eredményeket értem el, de a diéta végeztével mindig visszaszöktek a kilók. Néha leadtam 5 kg-t, de visszaszedtem 7-et utána. 2008 nyarára sikerült elérnem a 73 kg-t, mikor megtudtuk, hogy babát várok. Így kezdtem a terhességemet és fejeztem be valószínűleg 100 kg felettel. Azért írom, hogy valószínűleg, mert az utolsó napokban már nem mertem mérlegre állni, féltem, hogy 100-al fog kezdődni és azt nem akartam a mérleg memóriájában hagyni. A 36. héten voltam 95 kg, amire már nem voltam büszke, de mivel első terhességem volt, nem akartam állandóan sanyargatni magam a kajamegvonással.

2009 áprilisában megszületett a kisfiunk, én pedig 85 kg-val jöttem ki a kórházból. Utáltam a tükörbe nézni, de mivel még szoptattam, fogyókúrára nem is gondoltam. Az első hetek bizonytalanságát, kialvatlanságát mindig édességgel pótoltam, volt, hogy még éjszaka is szénhidrátot ettem, mert a fórumokon azt is lehetett olvasni, hogy jól hat a tejtermelésre. Nekem sajnos nem hatott semmi, így kb. 3 hónap után a kisfiam tápszeres lett, viszont azóta mindkettőnk lelki nyugalma helyre billent.

Ekkor éreztem újra, hogy tennem kellene valamit az alakomért, mert nagyon elhanyagoltam magam, átestem a ló túloldalára, miszerint miután anya lettem, már nem fontos csinosnak lennem, nőnek lennem stb..

Megint csodadiétákhoz folyamodtam, kétszer végigcsináltam a bécsi diétát, amit én csak brutál diétának hívtam, a végére már megutáltam a salátát, a főtt tojást és a marhasteaket is. Ekkor megint sikerült leadnom kb. tíz kilót, de az ősz és a tél beköszöntével én újra evéssel vígasztaltam magam, ha rossz idő volt, ha kicsit hisztisebb volt a fiam, vagy ha  csak egy kis boldogsághormonra vágytam, egyből nassoltam és főleg este, tévé előtt.

Karácsony előtt megint 84-85 kg körül volt a súlyom, 44-46-os méretű ruhákat hordtam, vagy a régi terhesnadrágokat. Utáltam tükörbe nézni és utáltam magam fotókon látni. Mindenkinek ki volt adva, hogy engem csak deréktől felfelé fotózhatnak, máshogy nem.

Abban az időszakban összefutottam két barátnőmmel is, akik az elmúlt hónapokban rengeteget fogytak. Csinosak voltak, vékonyak, én pedig elszégyelltem magam, hogy ennyire akaratgyenge vagyok, hogy én pedig zsákba bújtatom a testem, mert nem vagyok képes lefogyni. A harag és düh átcsapott óriási akaraterővé és újévkor megfogadtam, hogy idén sikerülni fog, lefogyok!!!!

Ezt most másképp akartam csinálni, semmi csodadiétát nem kezdtem, hanem első körben száműztem az étrendemből a kenyeret, a lisztet, a cukrot, a krumplit, a rizst, az édességet, a cukros üdítőket. Sok vizet ittam és még néha cola lightot. Utána még kiegészítettem a folyadékbevitelt teákra is, roiboosra és zöldteára. Az első pár nap nagyon nehéz volt, de tudtam, hogy most ki kell bírnom, a két csinos barátnőmre gondoltam és erős maradtam. Sok salátát ettem, kenyér helyett puffasztott rizstáblát párizsival, virslivel, zöldségkrémekkel, sajttal. Este 6 után már semmit nem ettem, maximum vizet ittam.

Tornázni is elkezdtem, eleinte itthon, Norbi duci tréningjeire, napi fél órákat, később pedig a szomszédos tó körül sétáltam, majd gyors sétáltam, kocogtam és most már futok minden másnap 40-45 percet.

A kilók szépen lassan elindultak lefelé, minden hétfőn mértem magam és az eredmény újra és újra erőt adott a folytatáshoz, mert láttam, hogy értelme van annak, amit csinálok. Nem éheztem, finomakat ettem, mégis mentek lefelé a kilók.

Mikor a 70 kg-t elértem, utána kezdtem csak futni, nehogy a térdem tönkremenjen, de akkor is még csak úgy, ahogy a testem diktálta, hol séta, hol kocogás. Eleinte kb. fél órából kocogtam olyan 8-10 percet, a többi séta, mára ez az arány már megváltozott és a 40 percből max. ha 3 percet sétálok. Mindig van rajtam pulzusmérő , ami beállítja a  zsírégető tartományomat, így ténylegesen zsírt égetek a fél óra alatt.

Mostanra már legalább 3-4szer futok egy héten, mellette minden nap hasizom gyakorlatokat csinálok és Réka vagy Tatarek Rezső féle erősítő feladatokat. Szeretem még Norbi duci tréningjei közül az Aerobzónát, a Kick boksz aerobicot és a „betyár tornát” is Laci bácsival.

Ma a mérleg 61,5 kg-t mutatott, az álomsúlyom a 60 kg, amit nagyon szeretnék elérni. Már így is nagyon büszke vagyok magamra, hogy sikerült 23 kg-t lefaragnom magamból, kezd tetszeni a tükörképem, már hagyom magam egész alakosan fényképezni és kezdek újra nőiesen öltözködni.Az összes régi ruhámat elajándékoztam, így nincs az a tudat, hogy ha visszahíznék, akkor is lenne mit felvennem. J A mostani méretem 38-as, M-es, de vannak már 36-os és S-es ruháim is. Olyan üzletekbe járok már vásárolni, amiket régen el kellett kerüljek, mert 44-es méretben nem igazán tartottak ruhákat. Az önbizalmam kezd visszatérni, és aminek külön örülök, hogy a hatásomra több ismerősöm és családtagom is változtatott az életmódján és sikerült nekik is fogyniuk.

Hiszem és tudom, hogy nekem annak idején rengeteget segített a két barátnőm példája és sokszor, ha holtpontom jött, elég volt rájuk gondolnom, hogy ha ők meg tudták csinálni, akkor nekem is sikerül! Olyankor elszégyelltem magam és másnap már újult erővel folytattam a tornákat is.

Tavasszal indítottam egy blogot is a fogyásom történetével, ahol sok olvasóm lett és tőlük is rengeteg ötletet, receptet, erőt és támogatást kapok nap, mint nap.

Mára már megtanultam, hogy ígérhet sok mindent egy csodadiéta, egy csodaszer, a lényeg az agyunkban dől el. Én életmódot váltottam, ez nem került  semmi külön kiadásba, de sikerült úgy lefogynom, hogy ezt meg is tudom tartani. Megszerettem a sportolást, bár mindig elcsépeltnek véltem az ilyen mondatokat, de most már tudom, hogy tényleg így van, meg lehet szeretni a mozgást és nincs annál jobb érzés, mint felkelni reggel 6 óra után, 40-45 percet kocogni és így indítani a napot.

Köszönöm a férjemnek, a kisfiamnak, a szüleimnek, a húgomnak, a barátnőimnek, az olvasóimnak az eddigi támogatásukat, mert nélkülük nehezen tudtam volna elérni a mostani énemet, ők segítettek abban, hogy egyre közelebb kerüljek a célomhoz. "

Azt azért még hozzá kell tennem a történethez, hogy így leírva könnyűnek tűnhet mindez, amit elértem, de bevallom, nekem is voltak nehéz napjaim, mikor feladtam volna mindent, mikor hullámvölgybe kerültem, vagy mikor az összes itthon tárolt édességet, nassolnivalót felfaltam.... ilyen napok is vannak, nem szégyen. Annyit kell tudni, hogy hol a határ és egy-két kilengés után folytatni és haladni a cél felé!!!

És még egy fontos tanács: sose hallgassunk másokra!!! Nekem már kb. 65 kg-tól mondogatták többen is, hogy már ne fogyjak tovább stb.... mindenkinek magának kell éreznie és tudnia, hogy mi a célja és mit szeretne elérni. Ha okosan fogyunk, akkor tudjuk, hogy hol a határ és meg tudunk majd állni. Én most sem vagyok pálcika, de pont jó így. (oké, két kiló még lemehetne, de az már főleg pszhihésen esne jól :D )