2011. január 11., kedd

Az utolsó kilók...

az én teóriám erről....

Erről már beszélgettünk nemrég Gabi barátnőmmel, de úgy érzem, hogy sokunk jár ebben a cipőben, így itt is leírom.

Mikor 85 kg voltam és nekiálltam változtatni az életemen, akkor mindig kis célokat tűztem ki, amik elérhetőek: először menjek le 80 kg alá, utána legyek 75 kg, majd 70 és mikor elértem a 70-et, akkor kezdtem el játszani a gondolattal, hogy megpróbálnám belőni a 65 kg-t, az már biztos tökéletes lesz. Mikor elértem a 65 kg-t, akkor már aránylag jól néztem ki, nem xxl-es és 44-es ruhák voltak jó rám, hanem m-es, 38-asok, de mivel nők vagyunk, sosem vagyunk elégedettek magunkkal, látjuk egy-egy ilyen nagy fogyás után, hogy bármire képesek vagyunk és még vékonyabbak, könnyebbek szeretnénk lenni. Mert miért ne? Meg tudjuk csinálni, hiszen már fogytunk 15,20,30 kg-t is, akkor ez már pikk-pakk elérhető....

És ekkor jön a képbe szerintem az, ami megnehezíti ezt a folyamatot, mégpedig, hogy már azért meg-megengedünk magunknak egy-két kilengést, eszünk olyanokat, amit hosszú hónapokig még megszagolni sem mertünk, nehogy elcsábuljunk és rájövünk, hogy nem is olyan rossz a mostani helyzet, már m-es ruhákat hordunk, felöltözve csinosak vagyunk, lopva lessük magunkat a tükörben vagy néha többször a tükör elé állunk egy nap és kezdünk megbarátkozni a vékonyabb énünkkel.

Nekem nyárra lementek a kilók úgy, hogy 60-62 között mozgok most, és noha szeretném elérni egyszer azt, hogy 58-at mutat a mérleg, de végiggondolva, nem tudom, hogy megér e annyit ez a szám, hogy ne élvezzem az ízeket, hogy ne élvezetből tornázzak, hanem a -3 kg elérése miatt stb.... Felöltözve már csinos vagyok, bátran felveszem a magasabb sarkú csizmát, szoknyát, ezért nincs akkora motiváció abban, hogy lemenjen ez a pár maradék kiló, mint mikor még csak zsákban tudtunk járni. Levetkőzve még mindig kritikus vagyok magammal szemben és bizony van rendesen feszesítenivaló, de majd az is szépen változni fog.

Szóval szerintem az utolsó pár kiló leadása a legnehezebb, és hajlamosak vagyunk rágörcsölni erre, elfelejtve azt, amit már leraktunk az asztalra, azt a sok minusz kilót, amiért annyit dolgoztunk. Megérdemli mindenki, hogy néha lazítson, hogy élvezze is az ízeket, hogy kicsit kinyissuk a szemünket, felfigyeljünk az élet más apró örömeire is és ne rendeljük alá teljesen magunkat a fogyókúrának, a hajtásnak. Mert így csak az lesz a vége, hogy egyszer bizony mutatni fogja a mérleg az álomsúlyunkat, de annak sem fogunk tudni örülni, mert már elfelejtük, hogy milyen is az......

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Pedig milyen jó ideológiád volt az 58 kg-hoz is :P Móni ;)

Bambi1978 írta...

Jaja, elméletileg tök érthető az 58 kg, de gyakorlatban már marha nehezen elérhető, úgy veszem észre. :) ha valami oknál fogva elérem, akkor örülök, de ha nem, már az sem baj, a lényeg, hogy 63 kg fölé ne menjen. :))) ;)