2011. január 5., szerda

Újra itthon

Tegnap délután szerencsésen visszaértünk, bár Kismacinak nem volt igazán kedve aludni, így a 2 óra 40 perces útból 2 órát végignyüszögött, néha nézte a Kisvakondot, de néha már nagyon ki akart volna szállni a gyerekülésből szegénykém. Végül Parndorfnál aludt be, ami tőlünk kb. fél óra, úgyhogy lassítottam a tempón és hagytam őt 40 percig aludni. :) Itthon már nagyon várt minket P, volt is nagy örömködés, mikor Kismaci meglátta.

Ahogy a mondás is tartja, -"mindenhol jó, de legjobb otthon"- úgy gondolom én is, mert már jó volt visszajönni és visszatérni a megszokott kis napjainkba. :) Tegnap P finom tésztával várt minket, az volt az "ebéd-vacsi", de este még picit nasiztam, ami kihagyható lehetett volna, de kívántam...
Torna tegnap nem volt, hulla voltam a vezetéstől, majd ma este.

Viszont a mérleg ma meglepően kedves volt velem, utoljára ezen az itthoni mérlegen karácsony előtt, a modell diéta után nem sokkal mértem magam, és akkor mutatott 60,5 kg-t. Ezután jött karácsony, a magyarországi látogatás, szilveszter és néha rá-rámerészkedtem anyáék mérlegére, de az igazán mérvadó súly nekem mindig az itthonival mért, hiszen ezzel figyelem a súlyom már egy éve. Ma reggel kereken 61,5 kg-t mutatott, ami ennyi tiltólistás kajálás után igazán meglepő és kellemes meglepetés. :))))) A testzsírszázalék azért 22,4, tehát azon újra lesz mit dolgozni, de nem lesz gond.

Ma megjött a step aerobik dvd-m is, amit a neten rendeltem, egy német fitness edző csaj tornája, este majd belenézek, kiváncsi leszek rá. Remélem, hogy az alattunk lakó nem fog reklamálni, igyekszek majd halkan ugrabugrálni. :))))

Már voltunk lent boltban, ebédre nem kívántam semmi főtt kaját, csak salátát, így bevásároltunk jégsalit, uborkát, lila hagymát, mini paradicsomot, ebből lett egy jó adag sali, rá joghurtos-tökmagolajos öntet és P csinált mellé pici sült csirkemell kockákat is, isteni finom volt. Még maradt estére is, úgyhogy ma sali napot tartok. Reggelire ittam egy jóóóó tejeskávét, ami már nagyon hiányzott (nespressos) és két pufirizst ettem egy-egy vékony sonkával, sajttal. Vettem egy fél ananászt is, készülök a modell diétára, mert attól még, hogy ma reggel barátom volt a mérleg, egy gyümölcsös méregtelenítés rám fér az elmúlt napok után. És délelőtt már megittam egy liter zöld teát is, nemsokára főzöm a délutáni adagot, az egy liter roiboos tea lesz. :)))

Holnap és pénteken délután már dolgoznom kell, úgyhogy vége az ünnepnapoknak, kezdődnek a hétköznapok... nem írom, hogy a szürke hétköznapok, mert nem érzem őket szürkének, igyekszek néha színezni őket. :)))))

Nincsenek megjegyzések: