2010. március 26., péntek

Csütörtök

Na, ennyire béna napom is régen volt, idő hiányában alig ettem... :(
Reggelire még tudtam otthon enni, a szokásos két puffasztott rizstáblát, tonhalpástétommal és két szelet párizsivel, aztán fél 11-kor elindultunk haza anyáékhoz, útközben megettem egy müzliszeletet, aztán estig semmi... Mikor ideértünk, pakolásztunk ki, aztán a szobába fel, aztán a táskából ki, mire észbe kaptam, már 5 ora körül volt.
Mivel anyának volt a névnapja tegnap, így ő volt a vacsorafelelős, finom töltött csirkecombokat csinált, a töltelék répás-főtt tojásos volt, én csak káposztasalit ettem hozzá. :))
Sport nem igazán volt, mert reggel szerettem volna pár felsőtest gyakorlatot csinálni, de Kismaci nem igazán hagyta, igy kb. 100 hasprés és 100 lábemelés fért bele csak. De több, mint a semmi.
Remélem, most majd berendezkedünk itthon is úgy, hogy legyen időm kicsit a sportra is, a kajára pedig megint figyelek majd.

Nincsenek megjegyzések: