2010. március 8., hétfő

Hétfő-mérleg

Sajna nem lett 71 a kilóim száma, maradt még 72,1, tehát kb. fél kg.-t fogytam a múlt héten. Tudom, hogy ez teljesen okés, csak néha türelmetlenül várom, hogy menjen lejjebb... de olyankor eszembe jut, hogy sokkal jobb, ha szépen, lassan mennek le a kilók, de akkor tartós is a fogyás, tehát nyugi!!! :))) A nyár még messze van, addig még simán meglesz!!
Ma délelőtt végre hosszú idő után eljutottunk egy fürdőbe, úszkáltunk, szaunáztunk, jól esett nagyon. Most teljesen feltöltődtem, a bőröm is simább lett, remélem jóóóó sok méreganyag távozott ma belőlem. :))
Délután még lementem futni két kört (4 km-t), most nagyon jól esett, bár 0 fok volt, így kicsit jobban be voltam öltözve. Mindig a kedvenc zenéimet hallgatom futás közben, így számomra a futás egy kikapcsolódás is, kicsit kiszabadulni a pelenkák, a játékkockák közül, 40-60 percet egyedül lenni, a kedvenc zenéimet hallgatni és közben zsírt égetni. :))) már csak a tavasz hiányzik, hogy ne kelljen néha azon mérgelődnöm, hogy már megint folyik az orrom és hol a papírzsepi?!?!?
Ja és ma már a tankini helyett az egyik bikinimet vettem fel, ami végre a felsőjénél már nem vágott be, kényelmes volt, de azért még nem voltam teljesen elégedett az alakommal, igy sokat volt rajtam a törcsi... viszont ami még sajna nem az igazi: járás közben még összeérnek a combjaim, és ezt úúúúúúgy utálom, ezért nem hordok nyáron nagyon szoknyát. Illetve HORDTAM, mert idén nyáron már a kemény munkámnak meglesz az eredménye és NEM FOGNAK összeérni a combjaim és végre én is járhatok szoknyákban. :))))
Sikerülni fog!!!! :))

Nincsenek megjegyzések: